 Gyermekkorom óta imaházba járok, de igazi kapcsolatom
nem volt Istennel. Kiskoromban abban reménykedtem, hogy akkor lesz az
elragadtatás, mert akkor egyből a mennybe kerülök. Később ráébredtem,
hogy már nem vagyok gyerek, és biztosan nem kerülhetek a mennybe.
Sokszor zavart az a tény, hogy nem üdvözülök, de nem zavartattam
különösebben magamat, Istentől vártam megoldást. Ennek ellenére kemény
volt a szívem, és nem figyeltem Isten figyelmeztetéseire.
Már középiskolás voltam, amikor megalakult egy dicsőítő csoport, és
nemsokára engem is megkértek, hogy gitározzak, és én szívesen
szolgáltam Istennek. Azt követően egy fiú csoport is megalakult, és
annak is a tagja lettem. A csoportban olyan dolgokat tapasztalhattam
meg Istenről, amit addig nem. Rájöttem arra, hogy bűnös vagyok, amit
addig is tudtam, csak nem volt bűntudatom. Isten egyre több dolgot
mutatott meg az életemben: semmivel sem vagyok különb, mint az Isten
tagadó emberek, és ugyanolyan vagyok, mert ugyanúgy hazudtam, csúnyán
beszéltem, bár nem sűrűn, emellett gyűlöltem az embereket, és nem
foglalkoztam az érzéseikkel. Isten megmutatta, hogy ez nem helyes, és
akkor kimunkálta bennem azt, hogy elmenjek törekvőkre.
Amikor odakerültem, még nem volt bennem elképzelés arról, hogy
miért vagyok ott, de ahogy telt az idő, rájöttem, hogy már nem tudok
Isten vezetése nélkül élni, ezért véglegesen az Úr mellett döntöttem.
Kértem Istent, hogy változtassa meg az életemet, és töltse be azt az
űrt ami a szívemben keletkezett azáltal, hogy már nem tekintettem a
világi dolgokat fontosnak. Ilyen a hazudozás, az utálat, amely egy
bizonyos rossz közérzetet is adott számomra, a kisebbségi komplexus, és
még sorolhatnám. Isten elvette ezeket tőlem, és helyette betöltött
szeretettel; bűnbánó szívet adott, amely mindig figyelmeztet, ha nem
helyesen cselekszek. Ezt nevezhetjük Szentléleknek is.
Elmondhatom, hogy azóta már tudok szeretni olyan embereket is,
akiket addig nem tudtam volna. Értékrendem teljesen megváltozott, már
nem érzem magam kevesebbnek, mint mások, tudok szeretettel fordulni
azok felé, akik megbántanak, nem beszélek már csúnyán, és nem igénylem
azokat a dolgokat, amelyek csak feleslegesen töltötték be életemet.
Istent tekintem az elsőnek, és belé vetett bizalmam és hitem eredménye
ként nem aggódok a jövőmmel kapcsolatban, mert tudom, hogy vezet engem
Istenem, az Úr! Jézus Krisztusban megtaláltam számomra a biztos
menedéket, a védelmet nyújtó, szerető és egyetlen Istent. |
|
|
|
